Sportnap - Gerde

Sportnap - Gerde

A terv szerint "A rendezvények célja az, hogy ne csak a települések lakosai, hanem a környező településeken élők is részt vegyenek azon", valamint "Lényeges, hogy kialakuljon a belső igény az egészséges életvitel iránt" pontok a nap folyamán minden bizonnyal megvalósultak, hiszen az egyes versenyeken vegyes lakosság megosztású csapatok is indultak, például a fiatal korosztály grundfoci bajnokságát szabadszentkirályi barát-csapattagot is jegyző csapat nyerte, vagy az egyéni és páros asztalitenisz bajnokunk is a szomszédos település lakója. A mozgás iránti igény legékesebb bizonyítéka, hogy amikor ez a beszámoló készül, a gerdei utcákon hat gyerek kezében van tollasütő és vidáman játszanak.

grundfoci bajnokság (12 nevezett és 4 versenyen kívül induló csapat);

tollaslabda bajnokság több kategóriában (gyermek korosztály – 17, felnőtt egyéni – 22, felnőtt páros – 7 induló

asztalitenisz bajnokság több kategóriában; (gyerekek versenyen kívül, felnőtt egyéni – 18, felnőtt páros 9 induló)

kapcsolódó labdajátékok, mint lábtenisz bemutató és oktatás, dekázási versenyek (futball-, tollas- és pingpong labdával)

Délben: ebéd több helyszínen a nagyközönséget kiszolgáló főzéstől elkülönülő helyszínen nyugdíjasaink és polgárőreink kínálatbővítő céllal készített ételeiket is felkínálták.

Kora délután: eső, majd eredményhirdetések. Mivel a szakmai program is tartalmazza, hogy "A program során a résztvevőket díjazni szükséges", így valamennyi résztvevő részesült egy minimális díjban, például egészséges édességnek számító müzli szeletet kaptak, illetve az erre a napra készült pólókat, valamint a nap során egyénileg és csapatban is használt valamennyi sporteszközt kiosztottuk.

Késő délután: A programsort megzavaró áramszünet után:

Ritmikus gimnasztika bemutató (30 perc),

Kick-boksz bemutató (30 perc) – Ezzel a bemutatóval el kívántuk érni, hogy a vendégeink is megismerjék a falunkban működő, gyermekeink részére edzési lehetőséget biztosító klub munkáját. Nagyon büszkék vagyunk gyermekeink versenyeredményeire, különösképpen korosztályos Európa Bajnokunkra.

Csajághy Szabolcs és Csajághy-Apáti Viktória operett énekesek fellépése (60 perc) Nem az első fellépésük nálunk, mindig nagy sikerrel szerepelnek. Mivel magyar operettszerzők műveiből adtak elő ismertebb részleteket, a közönség gyakran együtt énekelve vastapssal jutalmazta szereplésüket. A fellépést követően a két énekes a résztvevőkkel beszélgetett a sportolás és az egészség fontosságáról. Elmondták, hogy nagyon fontosnak tartják az egészségüket, ezért igyekeznek rendszeresen sportolni.

Csácsé Rom együttes fellépése (60 perc) Falunk lakosságának harmada roma származású, így a nemzetiségi zenét játszó hagyományőrző együttes szereplést nagy érdeklődés kísérte. A fellépésük után lementek a színpadról a közönség közé, és beszélgettek a mai napról, a játékosok elért eredményeiről és elmondták, hogy mennyire fontos az egészséges táplálkozásra figyelés, és a rendszeres sportolás.

Tajti Boy fellépése (60 perc) Ők pályafutásuk elején évente több alkalommal szerepeltek nálunk. Kiváló baráti kapcsolatokat ápolnak korosztályuk tagjaival, óriási sikerük volt. A fellépést követően beállt a

focisták közé és beszélt velük a sportolás fontosságáról, annak milyen pozitív hatásai lehetnek az emberi szervezetre.

Bódi Csabi fellépése (60 perc) A fellépése után elmondta, hogy a zsíros étkezés a romáknál is igen jellemző, ami tönkreteszi az egészségüket, ezért fontos odafigyelni arra, hogy mit, mikor és milyen mennyiségben fogyasztunk. Emellett elmondta, hogy az étkezés mellett a sport is szükséges, hogy egészségesek és energiával teliek legyenek.