Munkaerőbázis feljelesztés - képességfejlesztő programsorozat keretében - Bicsérd

Tevékenységek:

 

A program 8.00 órakor kezdődött. Janovics László foglalkoztatási szakértő tartott előadást a résztvevőknek. Nem hagyományos módon tartotta meg előadását, interaktív volt a foglalkozás, ezáltal a résztvevők is aktívan részesei lettek az elhangzottaknak.

 

  1. 8:00-9:30Munkaerőbázis fejlesztése- előadó: Janovics László

 

Az előadás kitért a munkáltatói elvárások ismertetésére, az alapvető szakmai ismeretek bemutatására, valamint a munkavállalói kompetenciák fejlesztésének lehetőségeire.  A továbbiakban szó volt a felnőttkori tanulásról, mint egyfajta befektetésről. Sokaknál előfordul, hogy felnőttként újra elkezdjenek tanulni, akár egy új szakmát, vagy csak egy adott szakmán belül tovább fejlesztik magukat, ezzel is biztosítva amunkahely megtartását, vagy egy új megszerzését. Különböző személyiség teszteket is készítettek a résztvevők, melyet a kitöltés után együtt értékeltek. Úgynevezett pszichológiai tesztet is készítettek, ami manapság a nagyobb cégeknél is bevett dolog. Ezekből a tesztekből sok információt megtudhattak magukról a résztvevők, hogy például milyen területen induljanak el állást keresni, pl.: aki nem bírja, a monoton munkavégzést az ne menjen el egy gyárba dolgozni. A program utolsó szakaszában minden résztvevő lehetőséget kapott az egyéni elbeszélgetésre, ahol a szakértő személyre szabott tanácsadást adott, hogy milyen irányban érdemes elindulni, mindenki saját kompetenciáihoz, képességeihez mérten, és érdeklődési körének megfelelően válasszon pályát.

 

 

 

 

 

  1. 10:00-11:30 Önismereti gyakorlatok, szituációs játék-előadó: Janovics László

Különböző feladatokat kaptak a résztvevők, melyet utána közösen megbeszéltek, mi jó, mi helytelen. Első körben egy álláshirdetést kellet írniuk, mintha az ott ülők lennének a cégtulajdonosok. Az „álláshirdetésben” mindenkinek le kellett írnia, hogy milyen tulajdonságokat vár el egy munkavállalótól. Az előadó célja ezzel egyfajta „tükörmutatás” volt, hogy ha másoktól ezt várnák el egy állásra való jelentkezéstől, akkor saját maguktól is ezt várják el, hogy könnyen el tudjanak helyezkedni a munka világában. Gondolva itt ezekre a kompetenciákra: megbízhatóság, rugalmasság, alkalmazkodóképesség, együttműködés, stb.