Komplex szűrővizsgálat és kapcsolódó egyédi tanácsadás - Királyegyháza

Komplex szűrővizsgálat és kapcsolódó egyédi tanácsadás - Királyegyháza

2019.06.21-én és 22-én tartottuk Királyegyházán a komplex szűrővizsgálatot és egyéni tanácsadást. A rendezvény jelentősége abban rejlik, hogy az egész térségre az egészségügyi alap- és szakellátás túlterheltsége jellemző. A kisebb településeken jó esetben csak háziorvosi ellátás üzemel, azonban vannak olyan települése, ahol helyben egyáltalán nincs háziorvos, csak háziorvosi ügyeletet vehetnek igénybe. Ebből következően az itt élő lakosság fokozottan kitett az egészségügyi kockázatoknak, illetve még kevesebb lehetősége van arra, hogy az egészségi állapotával kapcsolatos szűrővizsgálaton, vagy egyéni tanácsadáson vehessen részt. Ez azért különösen fontos, mert amellett, hogy jelentős mértékben kihat a lakosság életminőségére, befolyásolja a foglalkoztathatósági esélyeket is. A prevenció szerepe jelentős, hiszen a betegségek időbeni felfedezése életet menthet. Számos elváltozás kialakulása előre jelezhető, s időben megtörténik a gyógykezelés, akkor a súlyos lefolyású, akár halálos kimenetelű betegségek is megelőzhetők. A krónikus stressz, dohányzás, alkoholfogyasztás, a magas vérzsír- és koleszterin szint számos betegség mellett a szív- és érrendszer megbetegedését eredményezheti, amely jelenségek fokozottan érintik a hátrányos helyzetű célcsoporttagokat. A mai alkalommal végzett belgyógyászati szűrővizsgálatok, a cukorbetegség, magas vérnyomás, gyomor- és bélrendszeri betegségek, a hormonális rendellenességek, valamint a szívproblémák korai felismerését teszik lehetővé, megelőzve ezzel a súlyosabb betegségek kialakulását.

 

A vizsgálatokat PTE mobil szűrőkamionjában végezték. Mind a két nap 8 órakor kezdődtek a vizsgálatok. Két orvos és két asszisztens végezte a vizsgálatokat a mobil szűrőkamionban. Fata Gáborné és Szabó Zsófia vették fel a szűrésre megjelent egyének adatait, így segítve a gördülékeny munkavégezést. Általános belgyógyászati, prevenciós vizsgálat volt. A konkrét vizsgálatokat megelőzően általános egészségügyi állapotra vonatkozó kérdőívet töltöttek ki a résztvevők, majd megtörtént a kórelőzmény részletes felvétele. Ezt követően kerülhetett sor a szűrővizsgálatok elvégzésére.

 

A következőket vizsgálatokra került sor a rendezvény keretein belül:

  • általános egészségügyi állapotra vonatkozó kérdőív kitöltése
  • részletes kórelőzmény felvétele
  • vérnyomás és pulzusszám mérés
  • magasság mérés
  •  
  •  
  • oxigénszaturáció mérés
  • közellátás ellenőrzés
  • színlátás ellenőrzés
  • BMI mérés
  • mobil EKG vizsgálat
  • koleszterinszint mérés
  • térlátás vizsgálat
  • hemoglobinszint mérés

 

Királyegyházán a két nap alatt 93 főt vizsgáltak meg. Vegyes volt a korosztály, idősebbek és fiatalok is megjelentek. Mind a két nap biztosítunk az orvosoknak és az asszisztenseknek napközben ennivalót, pogácsát és ásványvizet, illetve meleg ebédet. Ez utóbbit mind a két nap 12 és 13 óra között volt lehetőségük elfogyasztani.

A vizsgálat végén mindenki kapott egy motivációs csomagot, mely tartalmazott egy tusfürdőt, zsebkendőt, törölközőt, fogkrémet, fogkefét, nedves törlőkendőt és csomag kekszet.