Helyi nemzetiségi etnikai rendezvény - Sumony

Helyi nemzetiségi etnikai rendezvény - Sumony

A Helyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Terv alapján a rendezvény fő célja, hogy a településeken élő nemzetiségek megfelelő bemutatkozási lehetőséghez juthassanak, így terveink szerint csökken a szegregáció mértéke településünkön. Ennek biztosítására olyan programsorozatot állítottunk össze, amely a helyi lakosságot széles körben képes mozgósítani. Településünk lakosságának jelentős hányada a roma etnikumhoz tartozik, így a rendezvény programjaiban különös figyelmet szenteltünk kultúrájuk bemutatására és népszerűsítésére. A nemzetiségi hagyományok és értékek megőrzése nem csupán kulturális szempontból kiemelkedő jelentőségű, ugyanis a szegregáció mértékének csökkenését is hatékonyan elősegíti. Mindezen céljaink elérésében a hagyományos roma ételek mellett a meghívott roma zenészek, előadóművészek is fontos szereppel bírtak. Az egész napos programsorozat lehetőséget teremtett a helyi lakosság együttműködésének és együttélésének erősítésére.

A délelőtti órákban került lebonyolításra sportpályánkon labdarúgó tornánk, ahol a Sumony és a környező települések baráti társaságai mérkőztek meg egymással.

A rendezvény fő helyszínén a főzőversennyel indult a program, ahol a résztvevők hagyományos roma lecsó főzésében mérték össze tudásukat, mivel ez az étel nagy hagyományokkal bír és nagy népszerűségnek örvend a helyi cigány kisebbség körében. A roma lecsó különlegessége, hogy hússal készül, hosszú lével és leggyakrabban ízlés szerint csípős is. A megmérettetésen résztvevő négy versenyző barátságos küzdelme számos érdeklődőt vonzott, mind az elkészítés ideje alatt, mind pedig a kóstolásnál.

A főzőverseny a roma etnikum hagyományainak ápolásában is szerepet játszott, mivel a fiatalabb generáció tagjai megismerhették és megszerethették a bemutatásra kerülő hagyományos ízvilágot. A roma gasztronómia bemutatása mindemellett a helyi kisebbség megismerése és elfogadás szempontjából is kiemelkedően fontos esemény volt, amely pozitív hatást gyakorolhat a mindennapi együttélésre is.

Délelőtt és a kora délutáni órákban olyan gyerekeknek szóló programok és lehetőségek voltak elérhetőek, mint a légvár, körhinta, pedálos kisautók, illetve a nagyobb gyermekek és felnőttek részére íjászat is.

A kora délutáni órákban került sor az ebédre, amelyben nem csupán a főzőverseny során készült ételek kerültek a tányérokra, hanem az önkormányzat dolgozói által készített pörkölt és babgulyás is. Mindezek mellé üdítők és ásványvizek is kerültek az asztalokra.

A főzőverseny és a labdarúgó mérkőzések befejeztével az ebéd után következett az eredményhirdetés, ahol a legjobb és legügyesebb résztvevők a helyi önkormányzat által díjazásban is részesültek.

A délutáni zenés programot Varga Kinga 45 perces produkciója indította legnépszerűbb dalainak előadásával. Varga Kinga dalainak szöveg és dallamvilága a cigányzene hagyományaiból is jelentősen táplálkozik, így nagy népszerűséggel bírt a roma és nem roma lakosság körében egyaránt. Hallható volt többek között A boldogságom, az Árva vagyok, valamint A nézését meg a járását című dal is.

Ezt követte a sumonyi gyökerekkel is rendelkező táncos formáció, a Baranyai Western Tánccsoport fellépése, amely a melegre való tekintettel, kisebb szünetekkel 45 percig tartott.

Kora este a Kanizsa Csillagai nevű cigány hagyományőrző együttes lépett a színpadra. A magyar és cigány nyelvű dalokat egyaránt felvonultató műsoruk 1 órán át szórakoztatta a közönséget. Az előadott dalok között szerepelt az Elindultam hosszú útra, az Aj Dimizo! és a Damnyé, Dimizolyé.

A rendezvény utolsó fellépője Kaly volt, aki Romániából érkezve mutatta be dalai által az ott élő roma közösség zenéjét és kultúráját.

A rendezvény zárásaként csakúgy, mint az egész napos programterv szüneteiben népszerű magyar és mulatós zenei előadók dalai szórakoztatták a lakosságot.