Dohányzásról való leszokást népszerűsító akciók - Velény

Dohányzásról való leszokást népszerűsító akciók - Velény

A program célja elhívni a figyelmet a dohányzás veszélyeire, egészségügyi kockázatára, la eszokás lehetőségeire, valamint a prevenció fontosságának hangsúlyozása. Mindezt olyan módon valósítjuk meg, hogy, olyan helyi közösségi akciók szervezünk, amelyek a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényben foglaltak ismertetését és  betartatásának ösztönzését célozzák. A műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően az elsődleges célcsoportot a fiatalok jelentik. Kiemelt fordítva a hátrányos helyzetű fiatal korosztályra, elsősorban számukra szerezzük a programokat, de minden érdeklődő számára nyitott a részvételi lehetőség. Fontosnak tartjuk, hogy a program során ne csak a lehetséges fiziológiai következmények, kockázatok kerüljenek bemutatásra, hanem tanácsadást is biztosítsunk. A megoldási javaslatok megfogalmazásakor a hétköznapi élethelyzetekből adódó problémák feltárása szükséges lépés, majd ebből kiindulva ad javaslatokat, tanácsokat a résztvevőknek a felkért gyógyszerész szakember, Dr. Grunda Miklós. A szakember ismertette a dohányzással járó kockázatokat, az egészségre gyakorolt hatását, valamint a leszokást elősegítő tanácsokat adott.  A projektelem egy új, helyben korábban nem elérhető szolgáltatás biztosításával javítja a településen elérhető közszolgáltatások színvonalát.

 

 

  1. 15:00-tól 16:00-ig az első egy órás előadásban Dr. Grunda Miklós első témakörében a dohányzás veszélyeiről beszélt. Elmondta, hogy ma Magyarországon 35 000 ember szenvedélybeteg, illetve a halálesetek 20%-a a dohányzásra vezethető vissza. Ezt követően beszélt a dohányzás elkezdésének és a szenvedélybetegség kialakulásának okairól. Elsősorban a környezet és társas kapcsolatoknak van nagy befolyásoló ereje, de a szorongással küzdők is gyakran válnak függővé, illetve természetesen a családi minta bír az egyik legnagyobb hatással a szenvedélybetegség kialakulására.  Ezt követően a viselkedés függőség különböző típusairól beszélt. E szerint megkülönböztetünk többféle viselkedés függőséget, például játékszenvedélyt, vásárlási kényszert. A kémiai szerektől való függőség szintén egy nagy csoport, ide tartozik az alkohol-, gyógyszer-, heroin-, és nikotinfüggőség. A nikotin stimuláns hatású drog, ez az anyag a felelős a függőség kialakulásához. Használata könnyen és gyorsan erős függőséghez vezethet. Az előadás rádöbbentette a megjelenteket, hogy sokkal könnyebb el sem kezdeni a dohányzást, mint arról leszokni.

 

16:00-től 16:15-ig Szünet

  1. 16:15-től 17:15-ig a második egy órás előadásban Dr. Grunda Miklós kifejtette a dohányzás egészségügyi kockázatát, a szervezetre gyakorolt hatását. A nikotin halálos adagja 0,9mg/kg. Egy 70 kg-os embernek 63 mg már halálos dózist jelent. A nikotinmérgezés tünetei a következők: szédülés, fejfájás, didergés, hányinger, térdremegés, izomgyengeség, magas vérnyomás. A súlyos mérgezés tüneteiről is beszélt, amely eszméletvesztéssel, rángó görcsökkel, a légzés leállásával, majd a kritikus esetben a halál bekövetkeztével jár. A nikotin elsősorban a vegetatív idegsejtekre és a központi idegrendszerre gyakorol hatást. A dohányzás káros hatásai között említette meg a gyomor, az érrendszer, a bélrendszer és máj, a vese, a hólyag, a tüdő, a garat, a szájüregre gyakorolt negatív hatásokat, valamint a látászavart. Az előadás második része rávilágított arra a tényre, hogy milyen összetett egészségkárosító hatása van a dohányzásnak. Kiemelte, hogy az összetett hatásmechanizmusok miatt a szervezet ellenálló-képességét gyengíti, emiatt számos betegség kialakulásában szerepet játszik. Mivel a nikotin függőséget okoz, megvonása hatással van a mentális egészségre. Az oxigénhiány miatt a szervezet működéséhez szükséges valamennyi folyamatot és szervet befolyásolja. Megnövekedik a daganatos betegségek kialakulásának kockázata, illetve terhesség ideje alatt történő dohányzás a magzatra is káros hatást gyakorol.

 

17:15-től 17:30-ig Szünet

 

  1. 17:30-tól 18:30-ig. A harmadik egy órás előadásban Dr. Grunda Miklós mindenkit buzdított a leszokásra, és elmondta az előadás résztvevőinek, hogy a kezelés lehetőségeit, miszerint rengeteg szenvedélybetegeket ellátó intézmény van. Külön gyerekeknek és fiatalkorúaknak, ahol, ha igénylik, tudnak segíteni. Amit még lehetne tenni a szakember meglátásai szerint, az a pozitív példamutatás, a dohányzás ellenes kampányok gyakori szervezése, a dohányreklámok visszaszorítása – az előadó hozzá tette, hogy ez ügyben szerinte jó úton haladunk. A leszokás után már 48 órával csökken a szívroham kockázata, illetve 72 órán belül a hörgők ellazulnak. 14 napon belül a vérkeringés fellendül és 10 hétig folyamatosan javul. 3 hónap múlva elmaradnak a köhögési, légzési problémák. 5 éven belül az agyvérzés, tíz éven belül a tüdőrák. Kialakulásának esélye már nem különbözik a nemdohányzókétól. Sokféle leszokást elősegítő gyógyszer és tapasz van forgalomban, ami segít az egyéneknek. Nem szükséges a költséges megoldás, csak erős elhatározás és akaraterő kérdése. Az előadás harmadik része kihangsúlyozta leszokásnál az érintett egyén szerepét. Rádöbbentette a dohányosokat arra, hogy elhatározással, igenis meg lehet csinálni, de tenni kell érte!!!!
  2. 18:30-tól 19:00-ig Grunda Miklós által vezetett kötetlen beszélgetés történt a dohányzásról, ahol a többiek elmesélték, hogy szoktak rá a dohányzásra, próbáltak-e már leszokni róla. Lehetőséget kaptak a résztvevők, hogy feltegyék kérdéseiket, illetve tanácsokat kaphattak a leszokáshoz.